KALOTASZEGI HAJNALI
 
Az én kis pejlovam nem szereti a búzát sem a zabot 
Mert még //fiatalon// a zöld árpára szokott 
//Az én jó galambom szoktatta (j)a lovamat az árpára 
Engem pedig fiatalon, engem pedig maga mellé az ágyra// 
Ej te barna kisleány, mér szoktattál maga mellé az ágyra? 
Nem gondoltad volna, hogy engemet elvisznek katonának 
//El is vittek engem, besoroztak a Regátba hadi munkára 
Azt a kutya mindenit, mért is lettem a császár katonája?// 


Ablakimba szép muskátlit ültettem 
Este késön langyos vizzel öntöztem 
Megártott a tövinek a muskátlit levélnek
Ne higyj kislány a mostani legénynek 
Mind azt mondják hogy nem kapok szeretöt 
Kapok biz én minden ujjamra kettöt 
A madárnak is van párja, nagy a világ határa 
Terem legény minden leány számára 

Haza is kéne már menni 
Vajon mit fognak szólalni 
Sötét az ég alja, babám kisérj el haza 
Megszolgálom néked valaha 
A mezei kispacsirta 
Mind a két szemét kisirta 
Sirok én magam is, sir az én galambom is 
Földre lehajlik még az ág is 

Vissza az elejére
 
 

KALOTASZEGI KATONAKÍSÉRÕ

Mikor mentem faluból kifelé 
Lányok kisértek az állomás felé 
Mindegyiknek kezet adok sorjába 
Csak a babám hagyom legutoljára 
Szervusz babám add ide a jobb kezed 
Mert én téged igazán szerettelek 
Jártam hozzád sok esobe sok sárba 
Sokat jártam régi babám hiába 
Az a vonat ha elindul hadd menjen 
En utánam senki ne keseregjen 
Ha valaki //én utánam// kesereg 
A jó Isten két kezével áldja meg 

Vissza az elejére

Kalotaszegi csujogatások - Erdély


 

/fiúknak való:/

Húzd rá cigány, hegedûs, 
A te kezed nem ezüst, 
Se nem ezüst, se nem réz, 
Csak egy ügyes cigány kéz. 

Innám, innám, de nincs mit, 
Borért küldnék, de nincs kit, 
Itt van az én galambom, 
Elmegy az, ha én mondom.

Ha ez mindig így vóna, 
Ingem, gagyám nem vóna, 
Ingem, gagyám eladom, 
Mégis megházasodom. 

Megesküdtem Isten elõtt, 
A mérai templom elõtt, 
Hogy nem tartok több szeretõt, 
Csak minden ujjamra kettõt. 

Kerek ablak, réz a sarka, 
Nézz ki babám, nézz ki rajta, 
Nézz lefelé, nézz felfelé, 
Nézd meg, ki jár arrafelé. 

Mátyás István / Mundruc / közölte:

Elõre csak legények, 
Ne a szoknyát lessétek! 
Ide nézz a figurára, 
Ne az anyád szoknyájára! 

Úgy szeretem a szõkét, 
Mint a szõlõszemecskét, 
De még jobban a barnát, 
Mint a borízû almát. 

A mérai hegytetõn, 
Integet a szeretõm, 
Fejér kendõt lobogtat, 
Engem oda csalogat. 

Kerek az én kalapom, 
Kerekebbre szabatom, 
Kicsi az én galambom, 
Könnyen megcsókolhatom. 

Az én lábam fûzfavesszõ, 
Tekeredik mind a kettõ. 

Odafenn a sûrûbe', 
Rózsa nyílik a fûbe', 
Ha nem rózsa, viola, 
Szívem vígasztalója. 

/lányoknak való:/ 

Az én uram kóbori, 
Meg kéne borítani, 
Megborítom uramat, 
Kimulatom magamat. 

Annyit adok a babámra, 
Mint a kötõm madzagjára, 
De még arra többet adok, 
Ha leszakad, másat varrok. 

Ez a Kati szép menyecske, 
Úgy repülne, mint a fecske, 
Szeretõje mindig más, 
Az ura csak ráadás. 

Aki reánk haragszik, 
Egyék békát tavaszig, 
Tavasz után egeret, 
Míg a szeme kidülled. 

Komámasszony kakasa, 
Felugrott a kapura, 
Mind azt kukorékolja, 
Komámasszony nagy csalfa.

Mátyás István / Mundruc / közölte:

Ez a legény olyan forma, 
Mintha bivalybornyú volna, 
Ha kihajtják a mezõre, 
Messze hallik a bõgése. 

Víg a gazda, víg a vendég, 
Bárcsak így tartana mindég, 
Három éjjel, három nap, 
Kimulatom magamat.

Kerek az én csizmám sarka, 
Kereken fordulok rajta, 
Kerek az én szoknyám alja, 
Legény legyen, ki felhajtja.

A mérai csorgóvíz, 
Olyan édes, mint a míz, 
Aki iszik belõle, 
Vágyik a szerelemre.

Ez a legény úgy járja, 
Térdig látszik a lába. 

Alig várom szüretet, 
Szüret után egyebet, 
Hogy vigyék el nénémet, 
Néném után engemet.

Vissza az elejére

Kalotaszegi Mulató Énekek

I/1. 
Édesanyám rózsafája 
Engem nyílott utoljára 
Bár sohase nyílott volna, nyílott volna 
Maradtam volna bimbóba', hateha. 

Én vagyok az, aki nem jó 
Felleg-ajtó nyitogató 
Nyitogatom a felleget, a felleget 
Sírok alatta eleget, hateha. 

I/2. 
Nagypénteken mossa holló a fiát 
Ez a világ kígyót-békát rámkiált 
Mondja meg hát ez a világ szemembe 
Kinek mit vétettem én életembe'. 

Édesanyám, mi zörög a zsebébe? 
Ha apró is, adjon egyet belõle! 
Veszek véle, csináltatok márványkõbõl koporsót, 
Négy sarkára ráveretem a jajszót. 

Édesanyám kiáll a kapujába, 
Sirat engem fekete gyászruhába'. 
Édesanyám, ne sirasson engemet, 
Másnak adtam cserébe a szívemet. 

I/3. 
Az én kispejlovam nem szereti a szénát, meg a zabot, 
Hej, de amióta, amióta a zöld árpára szokott. 
Az én kisangyalom szoktatta a lovamat az árpára, 
Engem pedig fiatalon, engem pedig maga mellé az ágyra. 

Ej, te hamis kislány, mért szoktattál magad 
mellé az ágyba? 
Nem gondoltál arra, hogy engemet 
elvisznek katonának. 
Besoroztak engem, el is visznek a Regátba hadimunkára, 
Azt a kutya mindenit, azt a betyár mindenit a világnak! 

Vissza az elejére

Ej, nem szeretem...
 


Ej nem szeretem az idök járását, 
Megforditom kalapom álását 
Nem árt annak sem esö, sem dara, 
Ej, még a jég is lepereg róla 

Ej amott jönnek hárman a zsandárok, 
Zörgetik az apró szemü láncot 
Rámverik az apró szemü láncot 
Ej kedves rózsám ne tarts hozzám számot 

Ej udvaromon van egy nagy almafa, 
Tetejében három piros alma 
Az az alma teli van féreggel, 
Ej az én rózsám tökéletlenséggel 

Kicsi madár mért keseregsz az ágon

1. Kicsi madár mért keseregsz az ágon 
Nem csak te vagy elhagyott a világon. 
||: Nekem sincs sem édesanyám sem apám 
A jóisten mégis gondot visel rám :|| 
2. Kiskoromban árvaságra jutottam 
Életemben de sokat szomorkodtam. 
||: Megtanultam hogy kell türni, szenvedni 
Azt is tudom hogy kell szivböl szeretni :|| 
3. Árva vagyok, még a nap se süt le rám 
Árva vagyok mert nincs édesanyám. 
||: Árvaságom még a nap is siratja 
Sötét felleg, mi az éget boritja :|| 
4. Mostoha volt hozzám még, 
Hozzám még a világ is, 
Száraz földben elhervad a virág is. 

Nem tudja aszt senki, csak a Jóisten
Nem tudja aszt senki, csak a Jóisten

1. Nem tudja aszt senki, csak a Jóisten, 
Milyen bánat van az én bús szivemnek. 
||: Ha kicsapna, tenger lenne belöle, 
Nagy a világ, elboritná örökre :|| 
2. Titkon nyilik, titkon hervad a rózsa, 
Bárcsak soha ne szerettelek volna. 
||: Hagytam volna békét a szerelemnek, 
Jobb lett volna az én árva szivemnek :|| 
3. Ha elmégy is édes rózsám, kivánom, 
Hogy az út elötted rószává váljon. 
||: Még a fü is édes almát teremjen, 
A te szived holtig el ne felejtsen. :|| 



[ címlapra ] - [ városok ] - [ vidék ] - [ aukciók ] - [ fórum ] - [ szálláslehetõségek ] - [ vendégkönyv ] - [ levél ]