L U K Á C S

Z O L T Á N

T E M………

Lukács Zoltán

---te m…

megosztom veled bánatom,

hogy boldog légy

"Csak szeretni szabad."

történet



árnyak hóhullása

szentesíti a csendet

szó a rendet

fagy rejtözik a fában

végitélet a tájban

a következö búcsúzás

V.A-nak



harsogó naptárbejegyzések

emléke a jelen

nevek - napok

események nélkül

ismered
állítom ismered azt

az érzést

legyintessz

és átéled

megbocsátóként válsz

emlékzetessé

élsz

a feltámadás utáni vágy

a temetö mellett


-mintha ady endre vagy szöcs géza-


a temetö mellett jár /közlekedik/ a piros négyes

és a fekete négyes valamint a piros egyes

villamos ahol most én is megyek

a fekete egyes elfordul az állomás felé

a saroknál

itt a saroknál áll pedig egy lámpa

egy közvilágítási égitest

amely ha a temetö mellett megyek

nélküled

árnyékomat bevetíti a temetöbe

a ritkán szött drótkerítésen túlra

/de ez csak ha egyedül megyek

mert ha veled

árnyékom árnyéka árnyékod

testünk

egymást tartja vissza

tereli örökre sötétségbe

békességbe/

be a sírokra

sírok közé

de ez csak néhány méteren át

mert néhány méter múlva megszünik az említett

égötest hatása

megszünik

az árnyék és aztán

már csak

arra kell vigyázni

nehogy a hold

r á m v e t í t se

feljegyzések a verset megelözö állapotokról



megyek gondolom kéz a kézben vigasz

remény esély esély a túlélésre aztán

megint megyek gondolom esély hogy le-

gyek valaki valakinek neked megyek

hogy ott legyek neked megyek hogy ott

legyek ne csak mindig veled megyek

hogy kéz a kézben legyek veled

megyek és nincs idö megyek és tudom

késtem megyek és tudom elkéstem megyek

megyek megyek megyek megyek megyek

hegyek sem állíthatnak meg megyek

elmentél megyek

nincs altató pálinka kábítószer mely

elaltatna nincs az a tény mely elal-

tatná tudatom

büntudatom megyek legyek

tudatom vagyok

késö

tudatos büntudatos vagyok

legyek eszmélet

élet

lét

te legyek

a nedvek máshová mennek



az amerikai filmekben

New-York-ban süt így a nap összel

mint most

tegnap 1989.III.6-án de.

1/2 12 volt sapkámat levéve

sütettem bal arcom magam

frissen nyírt hajam s

/s a járókelök persze ezt nem tudták, még

Varga, született Tavaszi Hajnal sem,

mert a bicikli -csapokat és egyéb ház-

tartási cikkeket- javító mühely elött

ültem a biciklim csomagtartóján. Arcom

-ma már látható is- bal oldala pirult

és a járókelök mind azt hitték, hogy a

biciklimet csináltatom és soromra várok

pedig én akkor 12-ig téged/

ha majd a költö önkezüleg



vetélkedve

a szerelemmel

a létezést tanulom

esö

hó

ember

jég

virág

vetélkedem tanulom

létezést szerelemmel

hó-esés-ember

változás



mintha útlevél

f e s z í t e n é

inged zsebét

mint ama Bem apó

z s e b é t

ama Petöfi

szterelem


csak ki kell mondanom

élek

majd követi mindezt

lélek

tényleg félek

arcomon hangod

tüdöm

szavaim

leendö összege

csak

esély

ez a papír

a halál

a teljesség kompromisszuma

1.

üres kezem

kezedben ür

testetlen feketelyuk

azonos kezdet

2.

vérem vérben

vérem végre véred

/3.

Napközben idegen nyelveken beszélek.

Éjjelente hallgatok.

A nök mindig vállalnak valamit -a kockázatot-.

A férfiak -legfeljebb- végrehajtják./

4.

oltár arcom

föld paplan

látó szemem

tér katlan

két egy-kezem

a legszebb kor


ismerös kezed

hüs-test-meleg

embertetemek fejek

istenek jóshelyek

omlik a világ

alatta két virág

embertetemek fejek

istenek jóshelyek


ki velem béke

együtt a világ vége

embertetemek fejek

emlékeztetö

költö vagyok és kora

honnan merre a tova

mert eljutunk de hova

költö vagyok és kova

mit ülünk a tett tora

szememben szavak pora

költö vagyok nem kofa

költö vagyok és kova

együtt a fronton

vágyadat vágytalak agyamba

keltettem szeretlek lelkembe

esendöség



vigyori összé vált

a szerelmes nyár

nincs káprázat

vizimalom terhem

esöre vár

magvakult fény a csend

álruhás köszobor a rend

az ámítás most felér a léttel

holdalkotmány

ékteleníti éltem

verseszmélet


munkádhoz társat keress

hosszantartó isten-búcsu

hát szeress szeress szeress

áhitatra erötúlsúly

tiltásra parancs a szó

megnyilvánul sürün havaz

a mégis a megmaradó

párhuzamos következtetések

szakállam látszatra növesztem

hüségem naponta törlesztem

töretlen szalmát török

engem gyógyít minden török

*

ha omlik a világ

ki gondol még mi ránk

ellfogy a tér

tyérdemböl a vér

*

levegöt kiáltok

ha mellém kiálltok
s leszek békés-

a boldogság módjainak meghatározása

V.V. 1979.júl.25. -folytatás- 1980.07.25.

nem nem nem nem nem nem nem nemnemnemnemnemnemnemnemnemnem nem nem nem nem nem n nemnemnemenemnemnemnemnemnemnene

nem nem nem nem nem nem nem nemnenemnemne

nemnemnemnemnem n e m n e m

n e m n e m n e m

nemde élek ?

nem

de

é

l

e

a megszegés dialektikája


"ki lép majd áhítva

árnyékomba

lelkem romba-

dölt sirjába

tán a leplezetlen

holtak

kiknek én vagyok

a holnap"

írtam ma este

1989 01 6-án

"a történelem

térzene


boldogságra

int a lendület

hit téríti léptem

-üzentem:- léptem

hiába lelkesít bánat

részigazság

reggeli vers

kihúzom lábam

alól a talajt

vizsgálom

alkalmatlan

talpamra állok

szavaim

ölelik tested

partot ér a béke

-sikertelen partraszállás-

mossa

nyalja a partot

reggeli vers

fékentartva semmis

elégedetlen untánzásaimat

most nekilódulok

természetes

közben kiutált

feleletet várva

nekilódulok

talán elmondja

talán kimondja

utánamüvölti

vagy hagyja higgyem

beleképzeljem

de a legbiztosabbat

a tudást a választást

találkozásom isten

-nel

kedvesem

terítsd körénk a reggelt

a megszámlált szabadság

éjszakáit

rögzítsd ágyunk szélére

a várakozást

hadd rettegjen

a csend

kiutáljuk szobánkból a bánatot

szerelem isten szeme láttára


unalmas hírmondó az idö

reményt menekít testembe

míg tudja leplezi a bánatot

aztán ö is

tehetetlenül menekül a boldogságba

szeretkezö csendben újul meg a szó

lerövidül az emlékezés

ölelésünk a magány

utazása

újrateremthetö

a halál szükségét

ébredés

álmodom

az idilli

ismétlödést

szemlélem


riadtan közelít

kezed

menekülsz

ájult testembe


most

mikor

elképzelhetö a szerelem

a panasz rímei

hamuban a jaj

nem sül több házsongárd

pogácsa talaj

lelkem házon' gárd

ésszerü történések mása

állomása tárja

völegényre más ha

vágyik elhagyott párja

asszonyok leánya város

kínos a csend káros

kínoz a rend várom

kimondja nem várhoz
felemészt a jajtávlat falhoz

ajándék*


végigjárom veled párizst

elöször kelet párizsa

bukarest

elámulsz majd mit látsz

és aztán megyünk megyünk nyugatra
pece-parti párizs

nem beszélve arról

hogy egyszer megyek bukarestbe

a vonat megáll

v é s z f é k

valaki megérkezett

nem volt állomás de tudom

valaki leszállt mert megérkezett

állomás és párizs és falvak között

szóval

megyünk párizsba

és ott vagyunk

várjuk önmagunkat

ott a gár dö leszten

várjuk önmagunkat

sok csomagunk lesz

velünk lesz összes párizsunk

európa

végkifejlet


isten ép teste csábít

/csillagokba kapaszkodik/

h a j n a l

/bilincs kezeimen/

h o l d

Ábrám Csilla

A tettenért költõ

"A magányosság közénk vert híd, még akkor is,

mikor összesimulunk."

-Nazim Hikmet-

Tanulja a költö a rendet, a szavakat, de rend és szó csak magányosan építhetö.

Tudatosan harcol érte, épít önmaga köré fájdalmas vágyakozásból -rendet. Nincs játék csak kényszerü igazságok. De ez a rend nem öncélú, hanem azért kell, hogy"ünneplöben" várja a másikat, harmadikat, sokadikat vagy azt, aki oda be tud lépni, aki oda illik. És elhangzik az ítélet - szeretetböl.

Ebbe a rendbe vetítödnek az árnyak: a félelem árnyai, a bizonyosság árnyai és a költö árnyéka is.

Megfoghatatlan mindez, akárcsak a versekben kavargó szerelem, a rend pótalkatrésze; mert ha a rend valaha is "elkészül", rögtön fölöslegessé válik.

A rendcsinálás egyik módszere az emlékezés, ami nem csak biztonság, hanem önsebzés is. A jövöre is lehet emlékezni. És a költõ nem hunyja be a szemét. Bezárkózik, nem önvédelemböl, hanem önfenntartóan. Létrejön a vers, az egyszemélyes mikrorend, ahol már nincsenek társak, csak s z e r e p l õ k.

"Bár zord a kivetettség,

s amitbenned is kerestem,

az összhang csábítása,

korai halálfélelemmé változik.

S a szerelem

csak oltalom a bánat ellen."

-Salvatore Quasimodo-